Másik szálláslehetőségünk színhelye Alvinc. Itt az Alvinci Református Egyház Bethlen szálló vendégszobáiban rendelkezünk szállóhelyekkel, amelyek lépésnyi vagy pár kilométernyi távolságra vannak a Martinuzzi-Bethlen kastélytól, a Kemény kúriától, Szőts István filmrendező apai szülőházától, Pataky László festőművész síremlékétől, a habán utcától, a középkori Szt. Katalin csarnoktemplomtól, a tatárlaki ékírásos táblák felfedezési helyétől, vagy a vadregényes borbereki Zebernyik várától. Ez a szállás az első színhelytől mintegy 12 km-re található, Déva irányába, amely a Dévát-Gyulafehérváral összekötő, Szászsebest elkerülő műút és autópálya (A1 Déva-Szeben) mentén található (str. Muresului 16).
Szállásunk történelmi környezetben biztosítja a nyugodt pihenést, mindazoknak, akik Dél-Erdélyt látni szeretnék, vagy egyszerűen tranzitturizmust szeretnének a Székelyföld irányába. A 48 szállóhelyet biztosító, további fekvőhelyekkel bővíthető szálláshely, modern mellékhelyiségekkel, meleg-hideg vizes blokkal , konyhával, társalgóval, nagy kerttel, és ebédlővel várja főleg az ifjúsági csoportokat. A Dél-erdélyi atópálya miatt, a Székelyfőldre való utazás erre, két órával rövidül. Alvinc a Maros völgyének kellemes vonulatában, gyönyörű természeti környezetben található szállásunk. A Martinuzzi kastélyról és a habán kézművesekről híres alvinci településközpontban elhelyezkedő szállás pár percnyi távolságra van a helyiségben leginkább látogatott emlékművektől: Martinuzzi-Bethlen kastély, Szt. Pongrác domonkos kolostor, Szt. Katalin- középkori református csarnoktemplom, Kemény Zsigmond kúriája, Szőcs István filmproducer gyermekkori lakhelye, és Pataky László festőművész emlékműve. Alvinc nagy előnye a Dél-erdélyi autópálya, amely Dévától-Nagyszebenig érinti a települést is, ahol külön erre a célra kialakított autópálya felhajtó van. A Nagylak- Arad-Lugos (Temesvár) autópályát követve, majd Lugostól –Déva (Bukarest, Marosillye) irányában felhasználva a rendelkezésre álló 18 km-s újabb közbeeső autópályaszakaszt, valamint a Déva – Szeben autópályát, kedves vendégeink a Maros völgyi régi úthoz képest egy órás idősporlással és kényelmesebb körülmények között érkezhetnek meg szálláshelyünkre. Természetesen rendelkezésre áll a Szeged irányából M5-ös autópályán megközelíthető Nagylak-Arad romániai autópályaszakasz, majd tovább a Maros völgyének hagyományos útvonalát követve vendégeink Szászsebes előtt Alvincre érkezhetnek (DJ058 megyei út).
Mivel a történelmi emlékhelyek és természeti látványosságok mértani középpontjában és a Dél-erdélyi autópája mellett van, Alvincről csillagtúra szervezésével nagyszerűen és gyorsan megközelíthető: Gyulafehérvár (12 km- 15 perc), Szászsebes (5 km-autópályán, 10 perc), Nagyszeben (72 km- autópályán 40 perc), Nagydisznód-Kisdisznód, Keresztyénsziget (70 km- 40 perc), Vajdahunyad (35 km- autópályán 25 perc), Algyógy (22 perc), Szászváros (22 perc autópályán), (25 km Déva: 55 km- 30 perc), Hátszeg települései (Kalán, Hátszeg, Őraljaboldogfalva, Demszus, Sztrigyszentgyörgy, Malomvíz, Retezát és Sarmisegetusa Traiana-Várhely (100 km- 1 óra- részben autópályán). Alvincről gyalogtúrával bejárható a borbereki vár romja és kocsival könnyen megközelíthető a szászsebesi Rozsda szakadék, Retyezát természetvédelmi terület, a dévai vár, a szászsebesi havasok és annak vízgyűjtői a csodálatos Transalpina- Kárpátokat átszelő műút vadregényes tájaival, az Érchegység (Brád, Zalatna, Abrudbánya), a szorosok (Remetei, Intregáldi, Algyógyi-Csib völgye), az algyógyi termálfürdő, vagy a dévai Aquaticum stb.
Férőhelyek száma:
Alvinci vendégszobáinkban (6 szoba) szobánként 8-6 vendégnek tudunk szállást biztosítani. Kíválló szálláshely ifjúsági csoportoknak, buszos kirándulások vendégeinek, közvetlenül az autópálya lejárata mellett. Egy negyedik szobában kétágyasra alakítható, egyágyas szoba áll rendelkezésre. Szállásunkon 48 férőhely van. A csoportok számára étkezést is tudunk biztosítani.
A szállóhely mellett félhektáros kert biztosítja a szabadidő töltéséhez, vagy kikapcsolódáshoz a lehetőséget.
1. szoba: 8 hely
2. szoba: 8 hely
3. szoba: 6 hely
4. szoba: 3 hely (4 hely)
5. manzárd szoba: 16 hely
6 manzárd szoba: 6 hely
MINDÖSSZESEN: 48 hely
A szálláshelyen ebédlő,berendezett konyha és kisebb külön fürdő, 2 zuhanyzóval és WC áll az azt igénylők számára. Ugyanakkor külön 4-4 illemhellyel, mosdóval és 4-4 zuhanyzóval ellátott külön női és külön férfi fürdőszoba áll a kedves vendégek rendelkezésére. Az alvinci Bethlen szálló nagyszerű szálláslehetőség a csillagtúrákat kedvelő nagycsaládosok, fiatalok, a falusi környezetet kedvelők, ifjúsági turizmus, táborozások, iskolai kirándulások számára. Számlázási lehetőség van. Iskolai csoportok esetén a kifizetés átutalással is történhet.
Az udvaron zárt parkolási lehetőség, ingyenes WIFI van.
Elérhetőségek:
szállásfelelős: Gudor Botond
517875 VINŢU DE JOS (Alvinc, Unterwinz), str. Mureşului 16
vezetékes telefon/fax: +40.258-811-826
mobiltelefon: +40.726-339-902, +40.759-014-011
GPS koordináták: 45.995673, 23.484144
A szálláson parkolási, buszparkolási lehetőség van!
A Dél-erdélyi atópálya miatt, a Székelyfőldre való utazás erre, két órával rövidül!
Az udvaron kiskocsik számára zárt parkolási lehetőség!
A szálláson ingyen WIFI áll rendelkezésre!
Étkezési lehetőség:
- reggeli
- félpanzió
- teljes ellátás
Egyéb szolgáltatás:
- idegenvezetés (külön fizetendő)
- programtervezés
- TV a hallban
- légkondicionálás a manzárdban
- hűtőszekrény
- Internet- és fax-lehetőség, szabadfelhasználású WI-FI
2025 - irányárak (szállás és étkezés)
Gyulafehérvár: II. Rákóczi Ferenc Közösségi Ház
24 személy elszállásolására alkalmas
Az első színhelyen- Gyulafehérvárott, a II. Rákóczi Ferenc Közösségi központunkban az új épületben, egy szálláshely egy éjszakára 16 EUR, 80 RON, azaz 6500 HUF/személy/éjszaka
Árak: 2025 Gyulafehérvár Közösségi Ház
Ellátás típusa |
EUR |
RON |
HUF |
Csak szállás |
16 |
80 |
6500 |
Szállás és reggeli (kávé, tea, vaj, tojás, kenyér, lekvár, felvágott) |
20 |
100 |
8200 |
Szállás és vacsora-estebéd (félpanzió 1): leves, második, ásványvíz, kenyér, ital |
26,5 |
130 |
10840 |
Szállás és vacsora (félpanzió 2): második, ásványvíz, kenyér, ital |
24 |
120 |
9800 |
Szállás, reggeli, ebéd (szendvics, víz, kávé-úticsomag), vacsora |
30 |
150 |
12.300 |
Szállás, reggeli és estebéd |
28 |
140 |
11500 |
-
a konyha infrastruktúrájának (gázkályha, fritőz, kávégép, edénymosogató) és konyhai berendezések (evőeszközök) és étkezőterem, étkezés kérésén kívüli használata, egyéni étkezés megszervezésére: 3 EUR/fő, 15 RON, 1200 HUF
Árak 2025 Alvinc - vendégszobák- Bethlen Ház
|
Ellátás típusa |
Tartalom |
EUR |
RON |
HUF |
1 |
Csak szállás |
szállás |
12 |
60 |
4900 |
2 |
Szállás és reggeli |
Szállás, reggeli (tea, kávé, vaj, lekvár, tojás) |
16 |
80 |
6550 |
3 |
Szállás és vacsora (félpanzió 1, estebéd) |
Szállás, leves, második, ásványvíz, kenyér |
24 |
120 |
9800 |
4 |
Szállás és vacsora (félpanzió 2) |
Szállás, második, ásványvíz |
22 |
110 |
9000 |
5 |
Szállás, reggeli, ebéd (szendvics) és estebéd (vacsora) |
Szállás, szendvics-ebéd, ásványvíz-kávé, leves és második |
29 |
145 |
11900 |
6. |
Szállás, reggeli, és estebéd (leves, második, víz)- félpanzió 3 |
Szállás, reggeli, leves, második, víz |
28 |
140 |
11500 |
-
egyéni főzés esetén a konyhai berendezések(gázkályha, edénymosó gép, kávégép, friteuz etc), a konyhai infrastruktúra (edények, poharak használata, étkezőterem) 2,5 EUR/személy/ nap, azaz 12 RON, 1000 HUF
Terembérlési lehetőség Gyulafehérváron: konferenciák, előadások, tréningek, bemutatók számára
Nyári hónap 60 RON/óra – 12 EUR/óra
Téli hónap 85 RON – 17 EUR/óra
Étkezési lehetőség: Alvinc
A félpanzió ( a táblázatban a 3. típusú estebéd, a 6. menüpont alatt) szállással együtt 28 EUR/ személy/nap. Áll bőséges estebédből és reggeliből .
Csak reggeli szállással együtt 16 EUR/személy/nap. Lásd étkezés 2. menüpont alatt.
Úticsomag: ásványvíz, szendvics, kávé- 2,5 EUR/személy/nap - lásd étkezés 5 menüpontjában.
Az étkezés Gyulafehérváron az új épület étkezőjében, Alvincen a nagy étkezőben történik
ÚJ!
Mindkét helyen zárt udvaron parkolási lehetőség, úgy Gyulafehérváron, mint Alvincen ingyen WI-FI áll a vendégek rendelkezésére.
Alvincen légkondicionált manzárd!